Jógaoktatóként kiégni?

Igen. És nagyon is emberi.

Senki nem beszél róla igazán.
Mert kívülről olyan „jól néz ki” az egész: órákat tartasz, emberek figyelnek rád, áramlik a mozgás, mosolyog a csoport, inspiráló zenék, illatos terem… és mégis: belül üres vagy.

Ott vagy, jelen vagy, de közben valahol máshol jársz.
A tested tanít, a szád mondja a mondatokat, de belül csak zakatol valami: “Túl sok. Nem bírom. Nem is tudom, miért csinálom.”

A valóság sokkal keményebb, mint az Instagram

Sokan válnak jógaoktatóvá azért, mert a jóga segített.
Kihúzta őket egy nehéz időszakból, megmutatta, hogy van remény, hogy lehet máshogy élni.
És ez csodálatos.
De az út ezzel nem ér véget. Csak elkezdődik.

Ha valaki azzal a gondolattal vág bele az oktatói képzésbe, hogy „most már sínre kerültem, ez az új életem”, akkor könnyen jöhet egy újabb mélypont, ami elbizonytalanít, összezavar, darabokra szed.

És ilyenkor jön a csend.
Nem tudsz újra töltekezni.
Tanítasz, de magaddal nem vagy kapcsolatban.
Lelkileg instabil vagy, de nem engedheted meg magadnak, mert „te vagy az, aki tartja a teret másoknak”.

De ki tartja a teret neked?

Burnout oktatóként: amikor már nem te segítesz, hanem te szorulsz segítségre

És nem tudod, hova fordulj. Mert „mit szólnának, ha megtudnák, hogy én sem vagyok jól?” Ez a belső konfliktus a legkeményebb.
Lassan szétesik az önbizalom, a belső egyensúly, az a belső „tudom, ki vagyok” érzés.

Pedig nem kellene egyedül végigcsinálni.

Itt jön képbe a Yoga Coaching

Ezért találtam ki.
Mert láttam, hogy sok oktató nem tudja megoldani a saját helyzetét, mert nem kapta meg hozzá az eszközöket. Tanult ászanát, pránájámát, mantrát, anatómiát – de önismeretet, belső stabilitást és mély mentális támogatást nem.

A Yoga Coaching erről szól: visszavezetlek önmagadhoz, hogy ne csak taníts, hanem jelen is tudj lenni – először magad számára.

Ez nem még egy képzés. Ez nem újabb „tudás”.
Ez te vagy, ahogy épp vagy – és az, hogyan lehet ebből újra mozdulni.
Nem kívül, hanem belül.

Ha most olvasod ezt, és érzed, hogy magadra ismersz…

…az már egy fontos lépés. A legtöbben nem ismerik be, csak tovább mennek, amíg végleg nem fáradnak el.

De nem kell megvárni a padlót. Ha szeretnéd, itt vagyok. Meg tudjuk nézni együtt, mi zajlik benned. Nem kell szétszedned magad, és nem kell „jól lenned”. Csak őszintének lenni – az elég.