Gyakori kérdések (GY.I.K)

Egészen nyugodtan el tudsz kezdeni otthon jógázni a videóim segítségével, amennyiben nincs olyan jellegű betegséged, sérülésed, ami miatt az orvosod nem javasolja a sportolást.

Mivel alapvetően jógaoktatók képzésével foglalkozom, ezért biztos lehetsz benne, hogy maximálisan érthetően fogom tudni számodra is elmagyarázni a gyakorlatokat. Illetve a végrehajtás, amit a videón látsz abszolút pontos és helyes, tehát a mozdulataim másolásával nem érhet Téged sem azonnali, sem később kialakuló sérülés (ami sajnos nem minden jógavideón szereplő oktató kivitelezéséről mondható el).

Minden videóban mondok a gyakorlás közben egyszerűbb és nehezebb verziókat, ezért gyakorlatilag bármelyik előfizetést nyugodt szívvel tudom a kezdő jógázóknak is ajánlani.

(A hospitálás videócsomagok csak azok számára elérhetőek, akik oktatóképzésen vesznek/vettek részt nálam.)

Biztonságos, sérülésmentes jógázási lehetőséget az otthonodban.

Egy VALÓBAN profi JÓGAMESTER által érthetően elmagyarázott pózokat. 

1 hónapon keresztül a saját időbeosztásod szerint jógázhatsz a videókra.

Több órányi videóanyagot kapsz már az előfizetés pillanatában, ami minden hónap megújítása után folyamatosan bővül új videókkal. Ezáltal nem válik unalmassá a gyakorlás.

Akár napi rutinná is teheted a jógát.

Kezdő szinttől a haladóig jógázhatunk együtt.

Ha már az életed részévé vált a jóga, és úgy érzed, hogy másnak is megmutatnád, akkor szívesen látlak jógaoktató képzéseimen is a jövőben.

A WEBSHOP menüpont alatt találod a JÓGAVIDEÓ ELŐFIZETÉSEKET. A Téged érdeklő témakörre kattintva tudsz majd választani a témakörben található videócsomagok közül egyet. (Pl. a Jóga életmódváltóknak témakörben a Gerincjógára kattintasz.) 

Itt láthatod majd, hogy a csomagban a megrendelés után mely videókat érheted el azonnal. (Minden hónapban új videóval fog bővülni a csomagod.)

A VIDEÓS CSOMAG MEGRENDELÉSE gomb elvisz az áruházba, ahol a csomag pontos leírását is elolvashatod, majd a kosárba teheted a videócsomagot.

Ezután a lap tetején a KOSÁR gombra nyomva ellenőrízheted a kosár tartalmát, vagy azonnal a PÉNZTÁRBA is léphetsz. 

A PÉNZTÁRBAN az adataid kitöltése után választasz fizetési módot (kártyás/átutalásos), majd elküldöd a rendelést. 

Ha kártyás fizetést választottál, akkor a fizetési felület nyílik majd meg. Ha átutalást választottál, akkor automata email-ben pár perc múlva megkapod az átutaláshoz szükséges adatokat.

Megrendelésed összegének beérkezése után legkésőbb 24 órán belül aktiváljuk az előfizetésedet, ami 1 hónapig lesz érvényes, és lejárat előtt meghosszabbítható (hiszen ezért hívják előfizetésnek🙂) 

Az előfizetés meghosszabbításáról emlékeztető email-t fogunk küldeni Neked, amiben szerepelni fognak az átutaláshoz szükséges adatok. A megújítás jelenleg átutalással fizethető, a kártyás fizetési lehetőség még nem aktív.

Természetesen lehet. De vannak témakörös, ahol találsz majd megegyező videókat, hiszen egy-egy videó több témakörben is hatékony segítséget nyújthat. Tehát az ismétlődés nem véletlen ilyen esetben.

Megrendelésed összegének beérkezése után legkésőbb 24 órán belül aktiváljuk az előfizetésedet (ami 1 hónapig lesz érvényes, és lejárat előtt meghosszabbítható). 

Az hétvégén akár 2-3 napot is igénybe vehet.

Megrendelésed összegének beérkezése után legkésőbb 24 órán belül aktiváljuk az előfizetésedet (ami 1 hónapig lesz érvényes, és lejárat előtt meghosszabbítható).

Az ELŐFIZETŐKNEK menüpontra kattints, és ha be vagy lépve, akkor megjelenik az aktív előfizetésed. Ezen belül lesznek a videók elérhetőek. Ha nem vagy még belépve, akkor ezen az oldalon is fel fogjuk ajánlani a belépési lehetőséget.

A rendelés leadása után: az oldalon eleve belépett állapotban leszel. Ha ez nem így van, akkor a rendeléser leadása közben technikai probléma léphetett fel. Javasoljuk, hogy nézd át az email fiókodat (a spam mappát is), hogy érkezett-e bármilyen tájékoztató levél a problémával kapcsolatban. Ha egyátalán nem kaptál üzentet (akár sikeres rendelésről, akár sikertelenről), akkor újra le kell adnod a rendelést. Ha pedig már lezajlott a kártyás tranzakció, és nem vagy automatikusan belépve, akkor írj nekünk: info@hoppajoga.hu

Későbbi belépések esetén: Figyelmesen írd be a belépési adataidat, mert a kis- és nagybetűk között különbséget tesz az oldal. Ha mégsem tudsz belépni, akkor a jelszóemlékeztető kérésével új jelszót tudsz beállítani magadnak. Ilyen esetekben érdemes lehet újraindítani a böngésződet, vagy a gépedet.

Amennyiben már megtörtént a befizetésed, akkor az összeg beérkezését követően 24 órán belül aktiváljuk a hozzáférésedet az általad megrendelt videós csomaghoz. Ha ez nem történne meg, akkor ellenőrízd az utalásodat, vagy a kártyás fizetés sikerességét. És ha Nálad minden oké, és nálunk van a hiba, akkor írj nekünk: info@hoppajoga.hu

De ne felejtsd el, hogy az előfizetésed 1 hónapig érvényes (meghosszabbítás nélkül).

Belépés után kattints az ELŐFIZETŐKNEK menüpontra. Itt lesznek elérhetőek a videók. Ha ezen a felületen sem találod, akkor vagy még nem aktiváltuk (esetleg nem érkezett meg a befizetésed), vagy már lejárt az előfizetésed, és nem újítottad meg.

Ha egyik eset sem igaz Rád, akkor írj nekünk: info@hoppajoga.hu

Néha előfordul, hogy az internetkapcsolatod rövid megszakadása miatt a kidob az oldal. Ilyenkor először próbáld meg frissíteni a böngésződben az oldalt (önmagába visszaforduló nyíl). Ha ez nem segít, akkor a frissítés után lépj be újra a profilodba. Ha ez sem lenne elegendő, akkor indítsd újra az eszközt.

Semmi teendőd nincs. Amennyiben legkésőbb az előfizetésed lejárata utáni 3. napig nem történik befizetés részedről, akkor az előfizetésed automatikusan inaktívvá válik.

Én vagyok, aki a Te jógaoktatódat is képeztem.

Miért jógázz velem?

Több mint 20 éve jógázom.

Több mint 13.000 órát tartottam.

Több mint 7.000 óra oktatóképzést vezettem le.

Jelenleg YAI 1.000 órás Master Yoga Teacher minősítésével rendelkezem.

Három nagy irányzatot tanítok:

  • a mókás gyermekjógát,
  • a dinamikus vinyasa flowt,
  • és a meditatív yint.

Eleinte inkább a szellemi gyakorlásban mélyedtem el, majd a divatosabb jógairányzatokban gyakoroltam az ászanázást. Aztán ötvözni kezdtem a kettőt, hogy megéljem azt a számomra különleges érzést, amire mindig is vágytam. Számomra a jóga nem egy sport. A jóga az ÉLETEM RÉSZE.

Ahogy Zsuzsi, a JógaMester dolgozik:

Farkas Zsuzsi jógamester