Digitális rabság felnőttként – és mit lát ebből a gyerek?

Bevallom. Én is beleesem. Van, hogy reggel még fel sem keltem rendesen, de már a telefonomat görgetem. Üzenetek, naptár, értesítések social média értelmetlen pörgetése. Persze azzal mentem fel magam, hogy ötleteket gyűjtök. Az idő így nagyon gyorsan repül, szinte észrevétlenül. Este fáradtan még gyorsan csekkolom a híreket, az üzeneteket, mert közben el is kalandozom. Sokszor ott állok, hogy mit is akartam. Az idő pedig gyorsan múlik az értelmetlen nézegetéssel. Megnézem, hányan lájkolták a posztomat. Aztán már ott is vagyok a YouTube-on. Csak egy videó. Aztán még egy. Ismerős?

Már nem csak a gyerekek függnek a képernyőtől. Mi is. Sőt, sokszor mi sokkal mélyebben benne vagyunk, csak szebben magyarázzuk: „munka”, „kapcsolattartás”, „tájékozódás”. De miközben harcolunk a gyerekeink képernyőideje ellen, mi magunk is elvesztünk benne.

A digitális világ foglyai lettünk?

• Dolgozunk a laptop előtt.
• Online keresünk párt.
• Mobilról vásárolunk, ügyet intézünk, navigálunk.
• Még a boltban is mi vagyunk a pénztáros, a csomagoló és az ügyfélszolgálat egy személyben.
• A vécére is visszük magunkkal az okostelefont.
• Már az autók is többet tudnak rólunk, mint mi magunk.

Ami régen kapcsolatot, mozgást és élő beszélgetést jelentett, ma algoritmusvezérelt kattintás. És nemcsak elfogadtuk, hanem az életünk részévé tettük. Nélküle meg se tudjuk szervezni a napunkat. Térkép nélkül el sem indulunk – nem csak egy idegen városban, hanem a saját kerületünkben sem. A telefon nélkül sokan szorongunk.

A társadalom is elvárja a digitalizálódást

Folyamatos az ellentmondás: legyél jelen, de legyél hatékony. Legyél offline, de reagálj azonnal. Vidd ki a gyereket a természetbe, de dokumentáld a sztoriba. A digitális jelenlét elvárás. Aki nincs ott, az „lemarad”. Aki túl sokat van ott, az „függő”. Aki nincs ott az láthatatlan és lemarad. De hol van itt az igazság.

Közben egyre több az elvárás, amit kizárólag online lehet teljesíteni:

• Időpontfoglalás? Online.
• Óvodai beiratkozás? Online.
• Rezsiszámla? Online.
• Adóbevallás? Online.
• Visszajelzés a futárról? Online.
• Kapcsolattartás a tanárral? Online.

És mit lát ebből a gyerek?

Látja, hogy anya a telefonját nézi, miközben azt mondja: „ne telefonozz annyit, kicsim.” Látja, hogy apa ideges, ha nincs megfelelő net. Látja, hogy minden „fontos dolog” egy képernyőn zajlik. Mindenki azt nézi, az érdekes dolgok ott történnek.
És ebből mit tanul meg? Azt, hogy amit mondunk, és amit csinálunk, nem mindig ugyanaz.

Valójában nem az a cél, hogy teljesen elutasítsuk a digitális világot. Az a világ már itt van. És egyre nélkülönözhetetlenebb és okosabb lesz. De az lenne a cél, hogy megtanuljunk benne tudatosan élni. Megtaláljuk benne az egyensúlyt a képernyő és nélküle eltöltött időben. És megtanítsuk erre a gyerekeinket is.

Nem a tiltás, hanem a példa számít

A kérdés nem az, hogy használd-e a képernyőt. Hanem hogy hogyan használod. Nem az a baj, hogy használod és a világ digitális. Hanem, hogy sokszor észrevétlenül elveszítjük önmagunkat benne, elveszítjük az időérzékünket. A gyerekek nem azt követik, amit mondunk. Hanem amit élünk, amit csinálunk és ahogy cselekszünk. Ha azt látják, hogy mi is le tudjuk tenni, szünetet tartunk. Ha azt látják, hogy le tudjuk tenni a telefont, amikor beszélgetünk, eszünk vagy játszunk. Ha azt látják, hogy a valódi kapcsolat fontosabb, mint a lájkok száma – akkor ezt viszik magukkal.

Nincs tökéletes válasz – csak őszinte kérdés

Én is benne vagyok. Nekem is nehéz. De időnként megállok, és felteszem magamnak a kérdést: Ki irányít? Én, vagy az algoritmus? Szeretem úgy szervezni a nyaralásaimat, hogy ne legyen körülöttem internet. Direkt nem vásárolok helyi SIM-kártyát, nem rohanok wifi után, nem töltök sztorikat a naplementéről. Mert a kikapcsolódás számomra ott kezdődik, hogy senki nem férhet hozzám egy képernyőn keresztül. És ilyenkor érzem igazán, hogy létezek és a saját ritmusomban tudok élni. Nem a nethez igazodva, hanem a naphoz, a szélhez, a naphoz, a vízhez a jelenhez.

Sok gyerek van körülöttem, és ők is figyelnek. Látják, hogyan élünk, hogyan kapcsolódunk – vagy nem kapcsolódunk. Látják, hogy a felnőttek mennyire elérhetők… vagy épp elérhetetlenek, mert valami fontosabb történik egy képernyőn.

A jövő digitális lesz. Ez nem kérdés. De a kérdés az: hol lesz benne az ember?

És még most is a legtöbb reggel, a biológiai órám ébreszt, nem a telefon rezgése. Ha futással, sporttal indítom a napom sokkal jobb, mint a végtelen pörgetéssel a social média felületeken. Az idő megy – az időnk értékes.

Írta: Farkas Zsuzsi, Hoppá Jóga
A digitális detox gyakorlója – néha gyenge, de mindig figyelő emberként.

Kattints a címre, ha ez a téma is érdekel: Hogyan segítsd gyermekedet a digitális világban is kapcsolódni?